Oldalinfó
Nyitás: 2012.07.02.
Szerkesztő: Aliz
Designer: Linda
Téma: Kimi Räikkönen / F1
Köszönet: Linda
Szolgáltató: G-Portál

KIMI HIVATALOS INSTAGRAM OLDALA

 
Chat

 
Elite
 
Partnerek
    

Várakozik: -

Szabad hely:
12/5

EGYETLEN FELTÉTEL VAN:
LEGYEN KINT A TE OLDALADON IS AZ ÉN OLDALAM!

 
Látogatók
Indulás: 2014-10-18
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
News

Olasz Nagydíj - Csütörtök

2017.08.31. 22:05, Aliz

Elérkeztünk a tizenharmadik versenyhétvégéhez a szezonban, egész pontosan az Olasz Nagydíjhoz, mely a Ferrari csapat hazai versenyének számít. Ezért is kiemelten fontos hétvége elé néz a csapat és pilótáik is. Úgy tartják, hogy a monzai aszfalt inkább a Ferrari riválisainak kedvezhet - vonalvezetése miatt, ám ez nyilván csak a hétvége folyamán, azon belül is inkább vasárnap derülhet ki.
A hétvége még abból az okból lesz különleges az olasz gárda számára, hogy a Forma-1-ben ez a 70. olyan alkalom, amikor is Olasz Nagydíjon vesznek részt. Ebből adódóan a 70-es szám látható lesz autóikon, ruházatukon.

KIMI RÄIKKÖNEN:
„A hazai versenyük következik, és nagyszerű érzés a tifosi (Az olasz Ferrari drukkereket nevezik így. A szerk.) előtt versenyezni. Mint minden hétvégén, most is a győzelemért fogunk harcolni. Remélhetőleg szép eredménnyel szolgálhatunk a rajongóknak. Nyilvánvaló, hogy egy eléggé mozgalmas hétvégénk lesz, de a hangulat elképesztő. Úgy tűnik, hogy a hétvégén kissé változó idő lesz; holnap majd igyekszünk rájönni az edzéseken, hogy hol is állunk jelenleg. 100%-ot fogunk nyújtani, a lehető legjobbat ahhoz, hogy mind a két bajnokságot megnyerjük, hiszen az nagyszerű lenne. Mind azért vagyunk itt, hogy eljuttassuk a Ferrarit oda, ahol valójában lennie kellene.”

FORRÁS: FORMULA1.FERRARI.COM / SAJÁT FORDÍTÁS

4. hely Belgiumban

2017.08.27. 19:32, Aliz

Kimi a negyedik helyen végzett a szezon tizenkettedik versenyén Belgiumban, Spa-Francorchampsban. A finn versenyző a futamon egy 10 másodperces stop/go büntetést is kapott, mivel figyelmen kívül hagyta a sárgazászlós jelzést, ezzel együtt még büntetőpontot is kiróttak rá. Mindezek ellenére sikerült visszatérnie a negyedik helyre, szép előzéseket bemutatva mindeközben.

KIMI RÄIKKÖNEN: (4. hely)
„Összességében versenyképesek voltunk a hétvégén. A kocsi jól működött a lágy gumikon, majd az ultralágyakon, néhány kör elteltével, küzdenem kellett az autó elejével; az első néhány kör jó volt velük, de azután csúszkáltam. Mikor megláttam a sárga zászlót az egyenesben voltam, a jobb oldalon, és biztos vagyok benne, hogy semmivel sem mentem gyorsabban, mint bármelyik másik körben. A büntetés nem jött jól, de a Safety Car annál inkább, és egy kicsit előrébb tudtunk lépni. Megelőztem Bottast, aztán megpróbáltam közel kerülni Ricciardohoz, de nem volt elég tempónk ahhoz, hogy megelőzzük őt, mivel meglepően jól ment versenykörülmények között. Azt hiszem ma rosszabb is lehetett volna, de nyilván többet reméltem. Örülnünk kell a kis dolgoknak, tanultunk ebből a versenyből is, következő hétvégén pedig megpróbálunk jobbak lenni.”

FORRÁS: FORMULA1.FERRARI.COM / SAJÁT FORDÍTÁS

Az idény egy hét múlva, szünet nélkül folytatodik Olaszországban, Monzában!

Belga Nagydíj - Szombat

2017.08.26. 20:34, Aliz

Kimi a negyedik helyről vághat neki a 2017-es Belga Nagydíjnak a holnapi napon. Az élről Lewis Hamilton indulhat, mögüle pedig Sebastian Vettel és Valtteri Bottas.

KIMI RÄIKKÖNEN: (4. hely)
„Elég zűrös időmérő volt számomra a mai: egész végig a vibrációval küzdöttem. Nehéz megítélni mennyiben befolyásolta a köridőt, de az biztos, hogy nem segített. Elkeserítő egy kicsit, mert eddig minden jól ment a hétvégén. Úgy éreztem mindenünk megvan ahhoz, hogy jók legyünk, az autó jó volt és megvolt a sebességünk. Az utolsó köröm jól indult, de aztán küszködtem a gumik felmelegítésével, majd hibáztam és a 9-es kanyart szélesen vettem ez pedig sokba került. A negyedik hely nem katasztrófa, de nem az, amire számítottam. Sajnos rosszkor voltam rossz helyen, de holnap egy új nap következik. Mindenki számára nehéz lesz a gumikkal: remélhetőleg sima versenyünk lesz, és jó döntéseket fogunk hozni.”

FORRÁS: FORMULA1.FERRARI.COM / SAJÁT FORDÍTÁS

Mark Arnall: Kimi nem olyan, mint amilyennek sokan gondolják

2017.08.26. 13:12, Aliz

Többekben felmerülhet a kérdés, hogy Kimi vajon a való életben is ennyire visszahúzódó, hűvös személyiség, mint amilyennek mutatja magát a nyilvánosság előtt. A választ keresve erre az egyik legmegfelelőbb jelölt nem lehet más, mint a finn mellet - már 2001 vége óta - dolgozó szeméIyi edző és fizioterapeuta, Mark Arnall, aki a következő sorokban a finn valódi énjéről is beszélt.

Mennyiben másabb most az a Kimi, mint, akit 2001-ben megismertél?
Mark Arnall: Nem törődött sokat a PR dolgokkal, nem érdekelte a fényűzés, ahogyan a hírnév sem. Azt hiszem sokkal inkább lenne egy ismeretlen személy. Minden egyes alkalommal, mikor beült a kocsiba, a lényeg az volt, hogy a maximumot nyújtsa. Amikor elkezdtem vele dolgozni, nem tudtam volna elképzelni őt apaként, de most, két kisgyermekkel látni őt, egy fenomenális átalakulás eredménye. Nagyszerű apa. Szerintem minden versenyző, mindenki tanul az élet folyamán és felnőnek; a tapasztalat sok mindenre megtanít. Ha most Kimire tekintünk, és PR feladataira, arra, amit a szponzorok mondanak, mindenki elégedett vele, és világszerte nagyon sok rajongóval rendelkezik.

Eléggé visszahúzódó a publikummal szemben; félénk típus?
Mark Arnall: 
Úgy vélem Kimi titokzatos oldala eléggé felkelti az emberek figyelmét. Nem hiszem, hogy félénk lenne – ez az egész a rajongói dologhoz köthető, tisztában van azzal, ahogy a Forma-1- működik, tudja, hogy egy híres versenyző, de ez nem olyan dolog, amit tudatosan csinál, igyekszik a munkáját végezni, de, ami ezzel jár, azt elfogadja. Jól bánik a gyerekekkel. Spaban egyszer volt egy srác, aki odajött hozzám, adomány céljából, hogy van egy lány, aki rákos megbetegedéssel küzd, és szeretne egy közös képet Kimivel, vagy csak épp köszönni neki, de Kimi leült vele, és 25 percen keresztül beszélgettek egymással.

Olyan típusú ember, akivel nehéz együtt dolgozni? Megoszlanak a vélemények – néhányan azt mondják, hogy nagyszerű vele, de mások szerint zárkózottsága miatt kevésbé.
Mark Arnall: 
A legjobb dolog, amit mondhatok Kimiről az az, hogy amit látsz, azt kapod. Nulla hülyeség. Nulla politika. Kimi mindig is önmaga volt. Eléggé keményfejű, ha valamit elhatároz, attól nehéz eltántorítani.

Ez úgy hangzik, mintha nem lennének nagy elvárásai, eléggé független és tudja mit akar.
Mark Arnall: Ez egy elég pontos leírás róla. Teljesen az ellenkezője, mint amit a legtöbb ember állít róla. Ha jellemeznem kéne Kimit, azt mondanám, hogy ő ’Mr. 110%’. Elmegy az edzőterembe és 110%-ot nyújt. Ha a kanapéján fekszik, akkor 110%-ban horizontálisan lesz! Ha vezet – bármilyen járművet – azt is 110%-osan végzi, de ha szórakozik, akkor is. Ő így éli az életét.

Közismert neve a ’Jégember’: hűvös, közömbös, zárkózott. Valóban ilyen lenne?
Mark Arnall: 
A legtöbb esetben Kimi ilyen, de valójában kedves, nagylelkű ember, és elképesztően jó humorérzéke van, de ez az, amit az emberek nem látnak. Ha valakivel nem jut közös nevezőre, nem tesz semmi mást ennek érdekében, csak figyelmen kívül hagyja. Nem köntörfalaz, ha valakit nem kedvel, azzal nem bájolog. Úgy hiszem minden oldalát megismerhettem, de nyilván nem dolgoznék vele, ha tudtam volna, hogy egy s*gg. Igazán kedvelem őt. Nagyon őszinte ember és kedves. Ezek mind olyan dolgok, amiket az emberek tényleg nem látnak.

FORRÁS: TWITTER.COM / SAJÁT FORDÍTÁS

Belga Nagydíj - Péntek

2017.08.25. 19:50, Aliz

Kimi az első és a második helyet szerezte meg a Belga Nagydíj pénteki edzésnapján.

KIMI RÄIKKÖNEN: (1. és 2. hely)
„Ma úgy alakult a nap, ahogyan azt vártuk, nem volt rossz kezdésnek. Nyilván mindig van valami, amit még tovább gyakorolnál, de sajnos megérkezett az eső a nap végére, viszont így is egy átlagos péntek volt. Nehéz összehasonlítani a tavalyi hétvégét és a mostanit, de nem tűnik másabbnak, talán annyi, hogy idén gyorsabbak a kocsik. Folytatjuk a munkát még ma, az este folyamán és holnap reggel is, ahhoz, hogy erősebbek legyünk az időmérőre. Van még mit tenni azért, hogy jobbak legyünk. Nincs értelme most találgatni, hogy a többiek vajon mit csinálnak, holnap minden kiderül az időmérőn, de abban biztos vagyok, hogy gyorsak lehetünk.”

FORRÁS: FORMULA1.FERRARI.COM / SAJÁT FORDÍTÁS

 

Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierjèt!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre