Oldalinfó
Nyitás: 2012.07.02.
Szerkesztő: Aliz
Designer: Linda
Téma: Kimi Räikkönen / F1
Köszönet: Linda
Szolgáltató: G-Portál

KIMI HIVATALOS INSTAGRAM OLDALA

 
Chat

 
Elite
 
Partnerek
    

Várakozik: -

Szabad hely:
12/5

EGYETLEN FELTÉTEL VAN:
LEGYEN KINT A TE OLDALADON IS AZ ÉN OLDALAM!

 
Látogatók
Indulás: 2014-10-18
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
News

Monacói Nagydíj

2017.06.03. 19:49, Aliz

A Monacói Nagydíj hétvégéjén megtörtént, amire már több éve nem volt példa. Egészen pontosan 2008 óta. Kimi a hatodik versenyhétvége szombati napján megszerezte a pole pozíciót az időmérő edzésen, így az első helyről várhatta a másnapi futamot.

A versenyen tökéletesen rajtoló finn a boxkiállásokig tudta tartani első helyét, ám a kiállásokat követően - kedvezőtlenebb taktikával - elvesztette a vezető pozíciót. Ezt követően már nem volt alkalma visszaszerezni az első helyet, és a második helyen intették le 2007 bajnokát.

A verseny után egyértelműen látszott Kimin, hogy nem úgy alakultak a dolgok, ahogyan azt "megbeszélték", hiszen még szinte sosem láthattuk ennyire feldúltnak. Ez érthető is volt!

Többen is felháborodtak, a csapatot hibáztatva, akik a finn csapattársát, Sebastian Vettel részesítették előnyben szeritük. Összeesküvés-elmélet vagy sem, nem tudhatjuk, de igazán megérdemelte volna ezt a győzelmet Kimi, mivel a 2013-as Ausztrál Nagydíj óta nem tudott felállni a dobogó legfelső fokára.
Az a teljesítmény, amit az időmérőn mutatott nagyon is említésre méltó, főleg egy ilyen pályán, mint a monacói, hisz köztudott, hogy ez egy rendkívül körülményes pálya, koncentráció, óvatosság és egyben gyorsásag szükséges ahhoz, hogy a legjobb kört tudd megfutni. Egyetlen apró hiba sem férhet bele, mert az a hétvége végét jelentheti. Kimi ezt a feladatot tökéletesen oldotta meg. Bizonyította a sok kételkedőnek, hogy még mindig itt a helye!

Bízzunk benne, hogy jövő hétvégén, Kanadában tudja majd ugyan ezt a formáját hozni, és képes lesz a lehető legjobb eredményt elérni!

A képeket itt, Kimi nyilatkozatát Monaco után pedig a Facebook oldalon tudjátok megtekinteni!

Visszatérés

2017.06.03. 18:16, Aliz

Szép napot Mindenkinek!

Mától ismét visszatér minden a régi kerékvágásba. Sikeresen túl vagyok a vizsgaidőszakon, így a továbbiakban már minden friss és érdekes hírről értesülhettek itt is! Természetesen pótolom a Monacói Nagydíj fontosabb eseményeiről szóló híreket is, és az aktualitásokról is olvashattok.

Egy új külsővel találkozhattok az oldalon, mely kissé nyáriasabb, mint elődje, remélem tetszik nektek is a választás! A következőkben hozom a híreket!

Rövid szünet!

2017.05.12. 22:13, Aliz

Kedves Látogató!

Június elejéig egy picit szünetel a friss hírek feltöltése az oldalon, mivel ismét egy komoly vizsgaidőszak áll előttem!
Természetesen a FACEBOOK oldalon mindenről tájékozódhatok majd, igyekszek oda minden fontos infót feltenni! Júniusban itt is folytatom a szerkesztést!

Megértésed köszönöm! További szép napot! :)

"Ez a hétvége már komoly előrelépés volt!"

2017.04.30. 21:52, Aliz

Kimi a harmadik helyen végzett az Orosz Nagydíjon, Valtteri Bottas és Sebastian Vettel mögött. Mindemellett Kimié lett a verseny leggyorsabb körideje is!

KIMI RÄIKKÖNEN: (3. hely)
„Sajnos ma csak egy harmadik helyet tudtam szállítani, de legközelebb igyekszem jobban teljesíteni. Rázósan indult az év, eléggé messze volt az ideálistól, de ez a hétvége már komoly előrelépés volt. Elégedett vagyok, ahogy most alakultak a dolgok, de így is csak harmadikok lettünk. A rajtnál veszítettük el a helyezésünket, és onnan már nem történt túl sok minden a futamon. Továbbra is igyekszünk és fejlődünk, és biztos vagyok benne, hogy oda fogunk érni. Minden az apró részleteken múlik, de ha összeállnak a dolgok, meglesz a győzelem. Ez a négy autó nagyon közel áll egymáshoz, és az esetek többségében a siker az apróságokon múlik.”

Orosz Nagydíj - Szombat

2017.04.30. 11:59, Aliz

Kimi az első sorból várhatja a mai, Orosz Nagydíjat csapattársa, Sebastian Vettel mögül, egészen pontosan a második helyről. 2008 óta ez az első alkalom, hogy a Ferrari, két autóval, az első sorból vághat neki egy futamnak.

KIMI RÄIKKÖNEN: (2. hely)
„Nem voltam dühös, csak csalódtam, hogy forgalomban kötöttem ki. Mindenki tudja, hogyan működnek a gumik, és hogy milyenek lesznek a köridők, amikor forgalomba kerülsz. A második hellyel is elégedett vagyok, de volt rá lehetőségünk, hogy ennél is jobbak legyünk. Egyszerűen nem tudtuk úgy fölmelegíteni a gumikat a forgalom miatt, mint az első körnél. Próbáltam visszakapaszkodni az utolsó kanyarban, de nem sikerült. Minden pálya más, ahogyan ez is, nem igazán lehet összehasonlítani őket. Összességében most sokkal könnyebb vezetni, sokkal normálisabb. Jól kezdtünk, kijavítottunk pár dolgot, és így mindig könnyebb. A hétvége ilyen szempontból sokkal jobban alakult, elégedett voltam a változtatásokkal. Kis dolgok, melyek nagy különbséget jelentnek.”

 

A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.