10. hely Abu Dhabiban2014.11.23. 21:04, Aliz
A mai nappal lezárult a 2014-es Forma-1-es szezon. Az idei év világbajnoka Lewis Hamilton lett, nagy gratuláció neki, valóban megérdemelte. Emellett Kimi sajnos csak a 12. helyen zárta az idei szezont, mindössze 55 ponttal. Nem ez volt a legjobb éve, de bízzunk benne, hogy a következő év sokkal, de sokkal jobban fog alakulni számára. A mai versenyen a 10. helyen végzett. Meghoztam a nyilatkozatát, mellé pedig képeket is még.
Holnaptól már a következő évre készülnek a csapatok, de talán, ami sokkal fontosabb, a következő szezon kezdete előtt még bővülni fog Kimiék családja. Reméljük, hogy hallunk majd róluk sokat a szüentben is, és csak is jókat! :)
KIMI RÄIKKÖNEN: (10. hely)
„Már korábban is voltak nehéz éveim, szóval ez nem jelent túl sokat. Úgy alakult, ahogy. Ha nem harcolhatsz a bajnoki címért, mindegy is, hogy ötödik vagy tizenötödik leszel – nem jelent különbséget. Az autó ma nem volt olyan rossz, de nem volt elég a sebességünk. Nem igazán volt esélyem bárkit is támadni. Bonyolult versenyre számítottunk, és azt is kaptuk. Az egész szezon nehéz volt. De javultunk és tanultunk. Nem túl szép eredmény ez, de ez is része a sportnak. Viszont száz százalékig hiszek a fiúkban, és abban, hogy visszatérünk az élre. Nem olyan egyszerű csak úgy változtatni bizonyos dolgokon. Világos tervünk van arról, hol kell még javulnunk. Szerintem a csapaton belül megváltoztak a dolgok, ami nagy-nagy javulást hozhat. A pozitívumokra kell építkezni, és biztosítani kell, hogy bizonyos dolgok a jövőben ne történjenek meg. Azonban még nem beszélgettünk a következő évről. Mindenről olyan későn született meg a döntés. Előbb le kell zárnunk ezt az évet. Ha minden letisztul, majd ezt is pótoljuk.”
|