Oldalinfó
Nyitás: 2012.07.02.
Szerkesztő: Aliz
Designer: Linda
Téma: Kimi Räikkönen / F1
Köszönet: Linda
Szolgáltató: G-Portál

KIMI HIVATALOS INSTAGRAM OLDALA

 
Chat

 
Elite
 
Partnerek
    

Várakozik: -

Szabad hely:
12/5

EGYETLEN FELTÉTEL VAN:
LEGYEN KINT A TE OLDALADON IS AZ ÉN OLDALAM!

 
Látogatók
Indulás: 2014-10-18
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
News

3. hely Franciaországban

2018.06.24. 20:44, Aliz
http://www.kepfeltoltes.eu/images/hdd1/2018/06/24/276K_pkiv_g_s.jpg

Kimi a harmadik helyen zárta a Francia Nagydíjat, szép előzéseket bemutatva és nagyszerű vezetéssel sikerült felállnia a dobogó legalsó fokára. Természetesen ehhez szükség volt a rajt utáni "balesetre" is, de Kimi állta a sarat, ugyanis ő is vesztett pár pozíciót az első kanyarokban, majd sikerült javítania. Kellet ez a jó eredmény, hiszen ezzel bizonyította, hogy van még helye a Forma-1-ben, és igenis képes jó telejsítményt nyújtani. Sokan már nyugdíjba vonulásra sarkallták őt a kanadai hétvégét követően, sőt a sajtó is már az utódjáról cikkezet, de ma megmutatta, hogy igen is tud! A versenyt egyébként Lewis Hamilton nyerte meg Max Verstappen előtt.

Most pedig, kissé megtörve a hagyományokat, a verseny utána sajtótájékoztaton feltett kérdéseket, és az azokra adott válaszokat hoztam nektek. 1 hét múlva pedig következik az Osztrák Nagydíj, kihagyás nélkül!

Verseny utáni sajtótájékoztatón:

Franck Montagny: Kimi, neked is nagyszerű versenyed volt. A dobogón végeztél. Mit gondolsz a rajtról?

Kimi: "Úgy gondolom mindenkinek hasonlóan nehéz rajtja volt, kissé csúsztak a gumik az első kanyarban. A külső ívet választottam, de végül rossz döntésnek bizonyult, le kellett lassítanom, és belülre vágni, de aztán beszorultam néhány kocsi mögé. Ezt követően azonban sikerült visszatérnünk a versenybe, a dolgok jól alakultak, a vége fele a sebességünk is megvolt, így meg tudtuk szerezni a harmadik helyet."

Kimi, mi a véleményed Sebastian Vettel büntetéséről, téged is érintett az incidens, ki kellett kerülnöd őket?

Kimi: "Azt sem tudtam, hogy büntetést kapott. Csak nagyon rövid időre láttam mi történt, de csak részben, mikor összeértek. Az ilyen dolgok előfordulnak, vannak versenybírók, akik büntetést adnak, ha úgy látják, hogy szükséges, de néha nem büntetnek, ezzel együtt kell élnünk. Hogy ez fair-e? Nem biztos, de hosszú távon biztosan megvan az egyensúly. Sajnos nem jött ki jól számukra a lépés, de ez néha megtörténik."

Livio Oricchio: Három különböző csapat pilótája állhatott fel a dobogóra, csak úgy, mint a korábbi versenyen. A következő verseny teljesen más lesz, mint a francia. Mit vártok az Osztrák Nagydíjtól?

Kimi: "Remélhetőleg jól alakul. Lehetetlen megmondani mi fog történni. Eléggé más pályáról van szó. Egy jó hétvégét kell teljesítenünk ott. Szoros lesz, hiszen nem volt nagy különbség az első három között most sem, de lehet, hogy tévedek."

FORRÁS: FORMULA1.COM / SAJÁT FORDÍTÁS

Még nincs hozzászólás.
 

A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.