Kiesés Szingapúrban2019.09.22. 19:22, Aliz
https://i.imgur.com/KmZ05h8.png
Egy újabb felejthető versenyen vagyunk túl, Kimi szemszögéből. Nem tudta befejezni a futamot Szingapúrban, mivel a verseny végéhez közeledve összeütközött Daniil Kvyattal. Nem is tudott túl jó helyről indulni, ugyanis tegnap nem tudott bejutni a Q3-ba, így csak a 13. helyet szerezte meg, majd néhány büntetést követően tudott előrébb indulna a rajtrácson. A harmadik olyan verseny, ahol Kimi ismét nem tudott pontot szerezni. Csak bízhatunk abban, hogy a szezon hátralévő részében már mellé áll a szerencse és sikerül még pára értékes pontot gyűjtenie. A futamot ma egyébként Sebastian Vettel nyerte meg Charles Leclerc és Max Verstappen előtt.
KIMI RÄIKKÖNEN: (Kiesett)
"Nem pont erre a végeredményre számítottam, de ez van. A gumijaim már eléggé elfogytak a verseny vége fele, és mikor próbáltam megtartani a pozíciómat az első újaindításnál eléggé vissza is hűltek, ami miatt három helyet is vesztettem és csak szenvedtem. A Kvyattal való incidensemkor nem volt hová mennem, majd ez a versenyemnek is véget vetett. Amikor az egyenesbe néztem még elég messze volt, aztán mikor befordultam már láttam őt a kanyarban, de akkor már túl késő volt. Nem hiszem, hogy ennek lesz bármi következménye."
FORRÁS: SAUBER-GROUP.COM / SAJÁT FORDÍTÁS
Frissítés: nem büntettek senkit a Räikkönen-Kvyat incidensben!
|