Oldalinfó
Nyitás: 2012.07.02.
Szerkesztő: Aliz
Designer: Linda
Téma: Kimi Räikkönen / F1
Köszönet: Linda
Szolgáltató: G-Portál

KIMI HIVATALOS INSTAGRAM OLDALA

 
Chat

 
Elite
 
Partnerek
    

Várakozik: -

Szabad hely:
12/5

EGYETLEN FELTÉTEL VAN:
LEGYEN KINT A TE OLDALADON IS AZ ÉN OLDALAM!

 
Látogatók
Indulás: 2014-10-18
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
News

4. hely Kanadában

2015.06.08. 10:53, Aliz

Kimi a negyedik helyen ért célba a tegnapi Kanadai Nagydíjon, Montrealban. Sajnos nem tudta megtartani a harmadik helyet, hiszen első boxkiállását követően az egyik kanyarban megprödült így jelentős időt vesztett a rá veszélyes Valtteri Bottassal szemben. Íme a nyilatkozata, majd a következőben pedig egy cikk erről az esetről. Természetesen a fenti képre kattintva, számos képet találtok a hétvégéről!

KIMI RÄIKKÖNEN: (4. hely)
„Nem olyan eredmény, amilyenre vágytunk. A gumik többé-kevésbé jól működtek, de a fogyasztás nagy szerepet játszik ezen a pályán, ez meghatározta a mai tempónkat. A megpördülésem pontosan ugyanolyan volt, mint a tavalyi. Nem volt gondom az edzéseken, de valamiért mindkét kivezető körömben történt valami furcsaság. Ráléptem a gázra, és nagyon agresszíven reagált, nem tudtam irányítani. Nem ideális a helyzet, de ez van. Azt hittem, megoldottuk a helyzetet tavaly óta, de nem tudom, miért történt. Nagyon furcsa dolog ez, mert az edzéseken éppen az ilyen dolgokat szimuláljuk, és idén eddig egyetlen alkalommal sem volt ilyen gondunk. Nem tudom rá a választ.”

Képek szombatról

2015.06.07. 11:02, Aliz
Címkék: kimi raikkonen

Szép napot! Hoztam még néhány képet a tegnapi napról. Mára pedig mindenkinek jó szurkolást, Kiminek pedig hajráá! ;) Este érkezem!

  

Kanadai Nagydíj - Szombat

2015.06.06. 22:38, Aliz

Kimi a 3. helyen végzett a Kanadai Nagydíj időmérő edzésén. Az idei szezonban eddig ez a legjobb időmérős eredménye, reméljük, hogy holnap hasonlóan szép eredményt fog elérni!

KIMI RÄIKKÖNEN: (3. hely)
„Holnap meglátjuk, milyen stratégiával vágunk neki a futamnak. Összességében egész jól állunk. A lehető legjobb eredményt értük el itt, különösen a körülményekhez képest. Csalódott vagyok a csapat miatt, hogy az egyik autóval baj történt, de holnap lesz a futam, és ott általában erősebbek vagyunk, mint az időmérőn. A rajtra oda kell majd figyelnünk, aztán meglátjuk, hogy mire nyílik lehetőségünk. Eddig minden rendben volt. De persze ez sem ideális, hiszen jobb lenne előrébbről indulni. De ez is jobb mint volt eddig!”

Kanadai Nagydíj - Péntek

2015.06.05. 22:25, Aliz

A pénteki napon Kimi a 12. és a 3. helyen végzett a szabadedzéseken, íme a nyilatkozata és néhány kép máról!

KIMI RÄIKKÖNEN: (12. és 3. hely)
„Minden úgy működött, ahogy azt vártuk. Az időjárás miatt sajnos nem tudtunk teljes programot teljesíteni, nagyon esett az eső. De amúgy minden jó volt. Ami a versenytempót illeti, nehéz bármit is mondani, mivel igencsak keveset köröztünk ma. De próbáltunk javítani bizonyos dolgokon, és holnap majd meglátjuk, hol tartunk, igyekszünk mindent kihozni a lehetőségeinkből. A gumikkal itt könnyebb boldogulni, mint Monacóban, de ez sok minden függvénye, sok múlik az időn és hasonlókon. De többé-kevésbé rendben volt.”

Kanadai Nagydíj - Csütörtök

2015.06.04. 21:39, Aliz

Elérkzetünk a hetedik versenyhétvégéhez, pontosabban a Kanadai Nagydíjhoz. A versenyzők már ott vannak Montrealban és Kimivel is készült már egy rövidebb kis interjú, valamint néhány képet is hoztam nektek. Folyamatban lesz ezeknek a feltöltése, hiszen az időeltolódás miatt, inkább a következő napokra várható a képek többsége!
Mindezek mellett pedig még két korábbi cikket is hoztam nektek!

# Räikkönen: A válaszom keressétek az interneten!
Kimi Räikkönen főnöki figyelmeztetés nélkül is jól tudja, hogy javulnia kell az időmérő edzéseken. A finn erről és a Ferrari fejlesztéseiről beszélgetett a sajtó munkatársaival, s még egy vicces beszólást is megengedett magának…

# Räikkönen és a betonfalak: Nem nagy gond, hogy közel vannak!
Akárcsak Monte-Carlóban, a Forma-1-es versenyzők Montréalban is komoly sebességgel száguldanak a betonfalak között, ennek azonban Kimi Räikkönen szerint most sem szabad túl nagy jelentőséget tulajdonítani, hiszen a pilóták ehhez is hozzászoktak már.

# Mennyire súlyosak Räikkönen időmérős problémái
Kimi Räikkönen Monaco után házi feladatot kapott csapatfőnökétől: Maurizio Arrivabene sürgős javulást vár tőle az időmérőn.

 

Elindult a Substack oldalam! Elsõsorban anime és gaming témában olvashatsz cikkeket. Ha tetszik, iratkozz fel!    *****    15 éves a Nintendo 3DS! Emlékezzünk meg ezen fantasztikus kézikonzol történetérõl! Személyes és magyar vonatkozással!    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Naruto rajongói oldal | Könyv fordítások, fanficek | Nézzetek be és olvasgassatok! | Naruto rajongói oldal | KONOHA.HU    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Itachi Shinden harmadi fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv harmadik harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT! KATT    *****    MAGYAR HIMNUSZ GITÁRON    *****    KONOHA.HU | Naruto rajongói oldal! Olvass, tanulj, nézd az animét! 2026-ban is a KONOHA.HU-N | KONOHA.HU | KONOHA.HU | K    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    NSYNC - a fiúbandák korszakának egyik legmeghatározóbb csapata a Bye Bye Bye elõadói - nosztalgiária fel    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    AGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, ÉS KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Boldog újévet kívánunk nektek KONOHÁBÓL!!! | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós üzlethelyiség eladó 06209911123