Oldalinfó
Nyitás: 2012.07.02.
Szerkesztő: Aliz
Designer: Linda
Téma: Kimi Räikkönen / F1
Köszönet: Linda
Szolgáltató: G-Portál

KIMI HIVATALOS INSTAGRAM OLDALA

 
Chat

 
Elite
 
Partnerek
    

Várakozik: -

Szabad hely:
12/5

EGYETLEN FELTÉTEL VAN:
LEGYEN KINT A TE OLDALADON IS AZ ÉN OLDALAM!

 
Látogatók
Indulás: 2014-10-18
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
News

Räikkönen sokkal korábban vissza akart vonulni

2019.10.05. 21:19, Aliz
https://i.imgur.com/4BW5d3x.png

A 2007-es világbajnok tizennyolc évvel ezelőtt kezdte pályafutását és továbbra is a mezőny tagja. Pedig régebben még úgy gondolta, hogy ennél sokkal korábban fogja szögre akasztani sisakját.

Gondolta volna korábban, hogy negyvenévesen még mindig a mezőnyben lesz? „Biztos, hogy nem. Szerettem volna jóval hamarabb visszavonulni. Terveim szerint ilyenkorra már rég befejeztem volna, nem gondoltam, hogy ilyenkor még versenyezni fogok. Most sincs ötletem arról, még mennyi ideig csinálom, remélhetőleg még legalább egy-két évig” – idézi Kimi Räikkönent a Gpblog.com szakportál.

„Teljesen pontos tervem régebben sem volt a befejezésre és igazából most sincs. Az ember mindig megpróbálja azt tenni, amit élvez, addig, amíg örömét leli benne, úgyhogy egyelőre folytatom a versenyzést és meglátom, hogyan alakulnak a dolgok.”

„Amíg saját magamat adhatom és olyan szinten teljesítek, amit magamtól is elvárok, addig boldog vagyok, hogy folytathatom a pályafutásomat. Számomra az eredmények fontosabbak, mint bármely más tényező. Miután az ember abbahagyja, egy idő után elkezd visszatekinteni, most viszont én még nem tartok itt” – tette hozzá Räikkönen.

FORRÁS: FORMULA.HU

Még nincs hozzászólás.
 

Elindult a Substack oldalam! Elsõsorban anime és gaming témában olvashatsz cikkeket. Ha tetszik, iratkozz fel!    *****    15 éves a Nintendo 3DS! Emlékezzünk meg ezen fantasztikus kézikonzol történetérõl! Személyes és magyar vonatkozással!    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Naruto rajongói oldal | Könyv fordítások, fanficek | Nézzetek be és olvasgassatok! | Naruto rajongói oldal | KONOHA.HU    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Itachi Shinden harmadi fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv harmadik harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT! KATT    *****    MAGYAR HIMNUSZ GITÁRON    *****    KONOHA.HU | Naruto rajongói oldal! Olvass, tanulj, nézd az animét! 2026-ban is a KONOHA.HU-N | KONOHA.HU | KONOHA.HU | K    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    NSYNC - a fiúbandák korszakának egyik legmeghatározóbb csapata a Bye Bye Bye elõadói - nosztalgiária fel    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    AGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, ÉS KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Boldog újévet kívánunk nektek KONOHÁBÓL!!! | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós üzlethelyiség eladó 06209911123