7. hely a Belga Nagydíjon2015.08.23. 21:03, Aliz
Kimi a hetedik helyen végzett a Belga Nagydíjon. A tegnapi naphoz képest ez szép eredmény, hiszen váltócsere miatt a 16. helyről vághatott neki a versenynek. Bár sokat tudott javítani Kimi mégsem elégedett, hiszen voltak kisebb problémák a gumikkal a verseny során, és nem ez volt a csapat legjobb versenye sem. Van min javítaniuk még, ez nyilvánvaló. Íme tehát Kimi nyilatkozata és képek a hétvégéről.
KIMI RÄIKKÖNEN: (7. hely) „Nem lehetünk elégedettek az eredménnyel, de így is sokkal jobb helyen értünk célba, mint ahonnan rajtoltunk. Tegnap voltak problémáink, de ettől még jobb eredményt vártunk. A rajtom egészen rossz volt, nagyon túlpörögtek a kerekeim, és az első kanyarom sem jött ki valami jól, de mégis sikerült visszakapaszkodnom. Az autóm vezethetősége egész jó volt a futam alatt, csak a vége felé fogytak el a hátsó abroncsaim. Ma mindent megtettünk azért, hogy javítsunk, de a mezőny végéről rajtolni nem könnyű. Tovább próbálkozunk, remélhetőleg a jövőben több szerencsénk lesz, de időnként nem sikerül olyan eredményt elérni, mint amit szeretnél. Most Monza jön, a hazai futamunk. Jó lenne erős hétvégét produkálni a szurkolóink előtt. De a sok hosszú egyenesben nem lesz könnyű dolgunk a Mercedes-motoros autók ellen. Lesz pár újdonságunk, talán az majd segít.”
|