3. hely a Szingapúri Nagydíjon2015.09.20. 20:34, Aliz
A mai verseny első három helyzettje a tegnapi naphoz hasonlóan változatlan lett. Kimi így a Bahraini Nagydíj után ma újra felállhatott a dobogóra, most az alsó fokára. Nem volt túl izgalmas verseny, ám meglepetések mégis történtek a verseny során. Íme Kimi nyilatkozata és rengeteg kép természetesen a versenyről, díjátadóról és az utána következő ünneplésről.
KIMI RÄIKKÖNEN: (3. hely)
„Valamiért tegnap a szabadedzésen elég nehezen vezethetővé vált az autó, és az időmérő edzésen sem éppen olyan volt, mint szerettem volna. Emiatt lepődtem meg, hogy harmadik lettem. De a versenyen ugyanez folytatódott. Amikor frissek voltak a gumik, több-kevésbé rendben volt, Sebastian pedig nem is nyomta annyira a második és harmadik szett gumiján, ami miatt könnyebb volt a helyzet. De amikor elkezdtünk gyorsulni, én azonnal szenvedtem, mégpedig ugyanattól a problémától az autó hátsó felén. Nem volt ideális a helyzet, de ez van, a csapat számára remek eredmény született. Remélem, tovább tudunk javulni ezeken a területeken. Szerintem a csapat nagyszerű munkát végzett, és biztos vagyok benne, hogy jó irányba haladunk. Nem volt ideális, de azért rendben volt. Vegyesek az érzéseim. Örülök, hogy harmadik lettem egy ennyire nehéz hétvégén, melyen voltak gondjaim. De csalódott vagyok amiatt, hogy pénteken még egészen jól álltunk. Nem rossz a harmadik hely, de nem ezért vagyunk itt. Voltak még lehetőségeink a dobogós helyezésekre korábban, de vagy én hibáztam, vagy történt valami más. Most a csapat miatt elégedettek lehetünk, jó irányba tartunk, erre építhetünk a jövőben – csak türelmesnek kell lenünk.”
|