Oldalinfó
Nyitás: 2012.07.02.
Szerkesztő: Aliz
Designer: Linda
Téma: Kimi Räikkönen / F1
Köszönet: Linda
Szolgáltató: G-Portál

KIMI HIVATALOS INSTAGRAM OLDALA

 
Chat

 
Elite
 
Partnerek
    

Várakozik: -

Szabad hely:
12/5

EGYETLEN FELTÉTEL VAN:
LEGYEN KINT A TE OLDALADON IS AZ ÉN OLDALAM!

 
Látogatók
Indulás: 2014-10-18
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
News

9. hely Kínában

2019.04.14. 20:24, Aliz
https://i.imgur.com/RKNOedH.png

Kimi a 13. helyről rajtolva a 9. helyen ért célba a Forma-1 ezredik nagydíján, Kínában. Remek előzésekkel sikerült javítania a szombati időmérős eredményen és pontot tudott szerezni. Ezzel eddig háromból három alkalommal sikerült idén pontszerző helyen zárnia. A futamot Lewis Hamilton nyerte meg Valtteri Bottas és Sebastian Vettel előtt.

   

KIMI RÄIKKÖNEN: (9. hely)
"A verseny rendben volt. Nyilvánvalóan legalább szereztünk néhány pontot, vagyis egyértelműen jobb, mint tegnap volt. Az autó jól kezelhetőnek bizonyult, de a végén az első abroncsaim lehűltek. Szerintem egyébként a gumik jól koptak, de túlságosan lehűltek, így elveszett az első tapadásom, és már nem tudtam nyomni, amiért nagy kár, mert úgy éreztem, könnyedén utolérhetném a többieket, de a végén mégsem sikerült. A rajtnál különösen fontos volt, hogy kimaradjunk a csetepatéból, hiszen a kanyarok nagyon szűkösek és hosszúak, vagyis könnyű problémákba ütközni. Az autó nagyon jól ment a versenyen, ha az időmérőn jobb teljesítményre is képesek lehetünk, illetve a versenytempónk is marad, akkor sokkal könnyebb dolgunk lesz. Nem tudom, a következő versenyeken mi fog történni, de általánosságban azokon a versenyeken bizonyultunk jónak, ahol egy kicsit hátrébbról rajtoltunk. Az időmérőt rendbe kell tennünk, ahogy összességében a hétvégét is, hogy minden tökéletesen menjen, és akkor szerintem előrébb is végezhetünk, mert a tempónk meglenne hozzá. Jelenleg minden verseny a felzárkózásról szól, hiszen hátulról indulunk."

FORRÁS: HU.MOTORSPORT.COM

A FUTAM VÉGEREDMÉNYE

 

Kínai Nagydíj - Szombat

2019.04.13. 21:58, Aliz
https://i.imgur.com/KAl3RUL.png

Sajnos nem alakult túl jól Kimi számára a Kínai Nagydíj időmérője, ugyanis nem sikerült bejutnia a Q3-ba, így csak a 13. helyről várhatja a holnapi rajtot. Ezzel egy komoly sorozat is megszakadt, miszerint hosszú ideje minden időmérőn bejutott a harmadik szakaszba. Reméljük holnap nagyobb sikerrel fog járni! A poleból egyébként Valtteri Bottas indulhat Lewis Hamilton és Sebastian Vettel előtt. A futam holnap, magyar idő szerint 8:10-kor kezdődik az M4Sporton.

   

KIMI RÄIKKÖNEN: (13. hely)
„Azt kell mondanom, hogy volt egy pár jó kifutásunk az időmérőn. Az utolsónál az érzet még jobb is volt, mint kellene. A hátsó egyenesben egyedül maradtam egy ponton, így nem kaptam szélárnyékot. Néha ez ilyen. Meglátjuk, mit érhetünk el vasárnap a futamon.”

FORRÁS: FORMULA.HU

Kínai Nagydíj - Péntek

2019.04.12. 17:26, Aliz
https://i.imgur.com/iCCeUj6.png

Megrendezték a Kínai Nagydíj első két szabadedzést a mai napon, ahol Kimi a 15. és a 11. helyen végzett. Összesen 56 kört tett meg a kínai aszfaltcsíkon.

KIMI RÄIKKÖNEN: (15. és 11. hely)
"Még csak a pénteki napnál tartunk, szóval az eredmény nem sokat számít. Mint mindig ma is ugyanúgy át fogunk nézni mindent az este folyamán. A harmadik edzés után tisztább képet kaphatunk arról, hol is állunk, aztán meglátjuk hol végzünk az időmérőn."

FORRÁS: SAUBER-GROUP.COM / SAJÁT FORDÍTÁS

   

AZ ELSŐ SZABADEDZÉS VÉGEREDMÉNYE A MÁSODIK SZABADEDZÉS VÉGEREDMÉNYE

 

Kínai Nagydíj - Csütörtök

2018.04.12. 22:00, Aliz

Egy hét kihagyás nélkül folytatódik a Forma-1 2018-as szezonja. A mezőny a hétvégében Kínában, Sanghajban fog versenyezni. Kimi már tegnap megérkezett Kínában, hiszen néhány médiaeseményen kellett részt vennie, aki figyelte Instagramját az bele is pillanthatott ez egyikbe!

KIMI RÄIKKÖNEN:
"Ez a pálya nagyon sok mindenben eltér a többitől, másabb a vonalvezetése, az aszfalt, ami nagy különbségnek számít. Lehet, hogy valakinek ez jó, de lehet az is, hogy mindenkinek kihívást fog jelenteni, nem tudjuk még. Eddig mindegyik pályán meg volt a sebességünk, ezért nem látom okát annak, hogy itt miért ne lenne meg. Holnap elkezdjük a szokásos munkánkat, aztán meglátjuk hogyan alakul a dolog. Sok múlik majd azon is, hogy esős hétvégénk lesz-e vagy sem, meglátjuk. Itt eléggé trükkös tud lenni az időjárás, nehéz megjósolni mi fog történni. Érdekes lesz látni hol is állunk."

FORRÁS: FORMULA1.FERRARI.COM / SAJÁT FORDÍTÁS

Elejére | Újabbak | Régebbiek | Végére |
 

Elindult a Substack oldalam! Elsõsorban anime és gaming témában olvashatsz cikkeket. Ha tetszik, iratkozz fel!    *****    15 éves a Nintendo 3DS! Emlékezzünk meg ezen fantasztikus kézikonzol történetérõl! Személyes és magyar vonatkozással!    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Naruto rajongói oldal | Könyv fordítások, fanficek | Nézzetek be és olvasgassatok! | Naruto rajongói oldal | KONOHA.HU    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Itachi Shinden harmadi fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv harmadik harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT! KATT    *****    MAGYAR HIMNUSZ GITÁRON    *****    KONOHA.HU | Naruto rajongói oldal! Olvass, tanulj, nézd az animét! 2026-ban is a KONOHA.HU-N | KONOHA.HU | KONOHA.HU | K    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    NSYNC - a fiúbandák korszakának egyik legmeghatározóbb csapata a Bye Bye Bye elõadói - nosztalgiária fel    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    AGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, ÉS KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Boldog újévet kívánunk nektek KONOHÁBÓL!!! | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós üzlethelyiség eladó 06209911123